Hosszú levél – Gondolatok a Baráttól

Kedves Viktória!

Amióta beszélgettünk telefonon, mélyen és megrázóan átjárt a kérdés:
mibe „gyalogoltam” már megint bele? Vagy helyesebben fogalmazva nem voltam-e
tapintatlan a fűrkészkedésemmel, nem tolakodtam-e be érzékeny változásaidba?

Szabad volt-e egyáltalán észrevennem – észrevételeznem szomorúságodat? Néha
olyan izgága és figyelmetlen vagyok, rögtön kikotyogom, amit észreveszek. Inkább
mérlegelném, benntartanám magamban, akkor többre jutnék a megismerésben és
megértésben egyaránt.

Olyan érdekes, hogy minden dolog tanít nekünk valamit. Az, hogy ezt így végiggondolva,
új érzés ébredt fel bennem! Micsoda felelősség egy másik emberhez szólnunk,
és mennyire nem mindegy, mit üzenünk szavainkkal neki. Az elmondottak talajt
találnak a lelkében, és ott tovább élnek nőnek, teremnek, hatnak jól és
segíthetnek; de bánthatnak és elronthatnak érzékeny ébredező folyamatokat.

Szóval… azt mondtam magamnak, hogy jól van, észrevettem valamit,
akkor most tovább kell lépni és dolgozni, gondolkodni rajta. Hisz' így
nem elég, hogy kijelentjük: Viktória szomorú volt.

És akkor – alighogy eljutottam idáig – máris ömleni kezdett felém? Belőlem? A
gondolat. Félek leírni, mert lehetséges, Te másképp értelmezed a szavakat…

Itt a kép, ami elém tárult! S az én Barátnőm, a kehely belső ívébe
fordult, fénylő arany birodalomba – s talán kihörpintheti az ott reá váró
csodás nektárokat?!... –

Nem tudhatjuk, hiszen mi még csak kívülről kapaszkodunk felfelé, ahová szívünk
szerint bekukucskálnánk. Mi lehet, mi az a nagyon rendkívüli és új, ami ott és
csak is ott tud megszületni? S biztos, hogy szükségünk van a „Kicsi – Énre” a kapu
túloldalán? Nem lehetséges - azért szomorú, mert a bolyongás folyamán
Ő elveszett vagy az íven kívül rekedt? Pedig szeretne még veled maradni,
de odaát már nincs rá többé szükség, hiszen aki leszel és amivé lettél, az
már mindenkié a maga kiteljesedett szeretetével, odaadásával, figyelmével
és másokért akaró tenniakarásával.

Minden születésben ott van a fájdalom!

S minden átmenet elmúlik egyszer, melyet
a tudás, a harmónia , a megvilágosodás,
avagy… a magasabb szintre emelkedés követ…

Mert a Föld gyermeke Újjá Akar Születni!!!

Üdvözlettel: A Barát.