Árnyfal

Érzékeltem temérdek zavartalan évet,
omladozó falaimon a Napvirág önfeledten
kergette a hencegő árnyakat,
és dermesztő, fagyos éjszakákon
a Holdkorong sziporkázó udvarában
találtam zavartalan nyugodalmam.

Oltalmaztam és vigyáztam
a régmúlt kérkedő dicsőségét,
a gyönyör-pillanatok utópiáit,
a következő kor reménységét.

Itt szobrozok ma is mozdulatlan.
Önérzetes falaim megcsócsálta
a vészjóslóan hanyag idő,
a Napvirág és a Holdkorong
azúr csillagtakaróba burkolózott,
árnyfalamra láthatatlan fátylat húzott...

Körbeszőtt védelmező varázzsal,
hogy halandó ne érinthessen ujjával,
így egy kósza lélek sem létezhet,
kinek elméje emlékeket idézne...

Álom-szonett

1.
Jer, ó, ábrándból szőtt vágyálom,
csillapítsd vadregényes szíverőm...
jer, mert kínsorsot mímelőn
tények hóbortos táncát ropom.

Repülj... míg ocsúdni nem vágyom;
s megannyi új kitárulkozás során
színpompád viruljon tovább.

2.
Színpompád viruljon tovább,
míg aláhulló szirom-lelkem,
s éjvirágom meg nem lelem
kárhozottak borzongató udvarán.

Repülj... illatvirágod borítson
édes mézbe oltva, íz-parány,
légy messze sejlő tünemény.

3.
Légy messze sejlő tünemény,
meztelen parázs a lángködben,
árnyak lebbenése, ha fűz eközben
tűznyelv szörnye, ezer-valahány.

Repülj... láván, hol fémsavót okád
a föld, s míg ő izzó kánon,
szárnyalj velem lázkormoránon.

4.
Szárnyalj velem lázkormoránon,
tarka berkek ágyása fölött,
hol szárnytalan éjjel villongott,
mert vágyát a sötétségnek szánom.

Repülj... mit vélsz látni, égnek jelezd,
s csak himbálózzál holdeső ágakon,
repülj... mert ez mindenik valóságom.

5.
Repülj... mert ez mindenik valóságom,
s a valóság vágyódva szép,
mert életutam sok-sok mozaikkép,
nem fénytelen emlékláncok.

Repülj... szárnyalj át mennyszobákon,
létezz élő szövetekből - vérző alkotó,
homokból lelket álmodó.

6.
Homokból lelket álmodó,
halált sosem figyelve zihálok
míg elhagynak a világok
semmiből magvakat alkotón.

Repülj... pehely rémekkel rángok,
szédítő csillogásba alvadón,
homokból lelket álmodó!

7.
Jer, ó, szívemnek szárnyosztón,
sodorjanak homályló tündérek
és dúdoljon zengő karének
édeni dalocskát, hol hullámzik a tó.

Repülj... röptöd oly megható,
míg létezem, ámulva csodálom,
jer, ó, vágyakból szőtt álom!

Álom-glória.

Jer, ó, vágyakból szőtt álom,
színpompád viruljon tovább,
légy messze sejlő tünemény...
szárnyalj velem lázkormoránon.

Repülj... mert ez mindenik valóságom
homokból lelket álmodó,
jer, ó, szívemnek szárnyosztó!