Hosszú levél – 5. rész

Ugyanaznap – csütörtök – délután
16 óra 25 perckor kezdem tovább írni
e levelem, kicsit úgy, - mintha
abba sem hagytam volna...

Kedves Barátom…,
köszönöm…, Neked és Mindenkinek és Mindazoknak,
akik itt vagytok velem e mostani érteni akaró igyekezetemben…

Köszönöm az észrevétlen velem-valóságaitokat,
amelyek olykor egy-egy jellel láthatókká lesznek és erőt, fényt merítsek
belőlük – de azt is tudatva ilyenkor, hogy a meg nem nyilvánulások
határtalanságaiban állandó és folyamatos ez a segítő közreműködés körülöttem – és
mindannyiunk körül…


A ma éjszaka írt soraim – gondolataim, megértéseim – után
éjjel 3-kor feküdtem le s tűntem-merültem el a mély-álom öntudatlan világában,
ahol – jól tudom – ismét tovább dolgoztak rajtam-velem az Egész Létezés
vonzásai, fény-angyalai, embert formáló pásztorai…

S ma délután otthonomba térve… tovább szépülve, szelídülve,
tisztulva értem haza 16 óra tájt, amikor is már várt rám
a Te leveled, kedves Barátom…

Szép betűiden sorról sorra haladva tisztán és egyértelműen
láthatóvá s érezhetővé lett számomra az áldás, mely rajtad keresztül
árad rám biztatni és igazolni, hogy végre azt látom és cselekszem, amit kell…
s most oly gyönyörűséggel tölti el a szívemet,
oly tiszta és igaz fénnyel ragyog a lelkemben, és olyan szinte határtalan
valósággal szövi össze kettőnk szellemi létét, hogy ez itt és most elvakít
minden hétköznapi szépséget és láthatóvá teszi annak a magasabb rendű
világnak eszményi képét, ami ránk vár
és ami felé elindultunk végre-valahára…

Már gondoltam arra, hogy ennek a levelemnek részévé tegyek
egy-két jelenben-múltban született megnyilvánulást a magam gondolataiból, -
s most ennek az elhatározásnak eleget téve
elsőként másolom ide most érkezett leveled, magam és még sokunk
számára mementónak….,
így láthatóvá és élővé válik abban a küzdelemben, amit az én jelenem jelent…

Köszönöm Barátom!