Bükk

La naturaleza y nada más... | Természet és semmi más...

Tükörkép a tükörben

Semmi nem marad árnyékban, mikor a napba mosolyogsz... hmm... Ez ad indítékot - noha kevés szükség van rá - utánad mennek és eszik a világod. Semmi nem állíthatja meg ezeket az őrült óriás árnyék-fényeket - élnek és osztoznak javaslatoddal... tudják ajánlatodat.

Minél jobban ismered az életet, rájössz nem lehet "felmászni" rajta. Ha az út minden nap egyszerű leereszkedés, engem szeret kezelni több magassággal.

Gyakran úgy gondolják, hogy a szerencse, vagy az élet igazságtalan, mert a vágyak nem elégülnek ki azonnal. Vagy egyszerűen nem látni, hisz' nem jön a várva várt pillanatban.

Körülvesz minket varázslat, szeretet, család, barátság, gondoskodás...  becsület, értékek, meglepetések, ami nekik van, pillanatok jönnek, de a fogadásnak hamar vége szakad. Csak képzeljük el, mennyi mindent tesznek, küzdenek, hogy nekünk szenteljenek egy mosolyt.

Nem, hidd el nekem nem vész oda minden, amit csinálsz, valaki látja, valaki értékeli, tiszteletben tartja, szeret, talán egészségesen irigyel és megcsodálja azt, 'mi jó, úgy mint a sajátját.

Egyszerűen szükséges a mindennapokból a legjobb tapasztalatokat, élményeket megosztani és átélni. Mind ugyanabban a láthatatlan buborékban vagyunk és elkerüljük önmagunk szívét minden lépéssel, vagy eladjuk...

Sajnálatos módon valaki előtt felemelt fővel állunk, megszokott attitűdök - régi sérelmek, büszkeség, megbocsátás hiánya - mi vagyunk a tükre a rossz dolgoknak mikor fenyegetettnek, vagy viharvertnek érezzük magunkat és a tükörkép a tükörben - valóság - már irgalmatlan messze járunk, ahhoz, hogy megálljunk és visszapillantsunk a mögöttünk hagyott útra...

Vajon mibe kerül e szellem-törvény? Nincs nagyobb büszkeség, mint a megfelelő áldozat eredménye, a jó végek és a gonoszság ismerete. A lényeg, a fontos dolgokért folytatott küzdelem és kitartás....

Nem veszni hagyni az álmokat!!!

Caminata de la tarde... y principios de la primavera maravilloso :-) | Délutáni séta... és a csodálatos kora tavasz :-)

Szeretet-szerződés

 Betakarom magam és a sodrás őrületével egyedül maradok, ahelyett, hogy elmagyarázzam a világnak, hogy ki vagyok a kötelékekben. Keresem a szilárd lépéseket a meglepetés középpontja felé... s tudjátok meg, hogy valaki elesett az út túloldalán... de nem áll meg. Feltápászkodik és halad tovább.
Jobban szeretem az igaz és állandó keserű ízt ma, mint várni egy új napot, ami elmerít a hazugságokban. Nem ezért jöttem... hisz' így alulról nem tudom elfogadni a dolgokat. Nem teljesít a szív minden csókban, minden sebben...
Nem félek, nem menekülök, kitartásra, keménységre tanítom magam. Jobb magas árat fizetni a showra - a mosolyom - a békének csalfa játékai elveszítik a szemek tekintetét a szeretet-szerződésben létező hosszú háborús kopogásokban.
Szeretek több teret felajánlani a csöndnek, hogy elhallgattassa a gyűlöletet... távolságot nyerni - elvész a zene az életemben. Szeretek olyan lenni, mint egy álom, 'mely nem állítja meg a zuhanást - inkább harcolok a vágyaimért, meghalok a szabadságomért, mintsem éljek láncra verve, agyamba hamis gondolatokat ültetve.

A lényeg a részvét!!!

http://viktoriaforgo.blogspot.hu
http://forgovictoria.blogspot.hu
http://forgoviktoria.blogspot.hu
http://www.facebook.com/viktoria.forgo?ref=tn_tnmn
http://twitter.com/ViktoriaForgo
http://plus.google.com/u/0/113900688259879020391

Történetek...

Te vagy saját magad csillaga...

Úgy írod a történetet, hogy hasson, úgy mintha olvasnád. 

Mi lenne, ha ez lenne az utolsó nap az életedben?

Hányszor estél el és álltál fel újra?

Hányszor gondoltad, hogy eltévedtél?

Hányszor találtak rád és veszítettek el újra?

Hányan okoztak csalódást neked?

Mennyi ütést adtál már magadnak?

Mennyi tövis és viszonzatlan szerelem?

És viszonzott?

Mennyi félreértés?

Mennyi cinizmus?

Hányszor mondtad, hogy "ez az utolsó" és tetted újra megint?

Hányszor csordult ki a könnyed az élet különböző pillanataiban, míg végül tovább léptél?

Mennyi tanulság?

Mennyi ember maradt az utadon?

Mennyit hagytál magad mögött?

Hányszor cselekedtél véletlenül?

És mi az, amit tenni akarsz?

Hány kérdésre nem tudtad a választ?

Mennyi választ nem értettél meg?

Mennyi fájdalmat vagy képes elviselni?

Mennyit nevettél?

Mennyit élveztél?

Nézz vissza, de ne ragadj a múltban

Mindent összeadódik

Minden szolgál

Minden tanít

És él

Az ajándékod

Minden vágyad

Illúzió és tisztesség

Mert minden véget ér...

És mi van, ha a mai nap volt az utolsó az életedben?

Az mondanád, ÉLTÉL?

A harcod a tiéd

Gyakran kételkedünk, de valami furcsa belső hang mindig megmutatja a "helyes" irányt. A díjak és az elvek áldozatok annak érdekében, hogy a megfelelő pillanatban haladjunk előre a kezdetektől.
Néha kellemes meglepetést hoz, ha valaki követ téged, figyel téged és kinyújtja a karját feléd... még akkor is, ha szinte semmit sem tud rólad, de ki érti ezt?! Csak áll némán, lélegzik, ismeri a rezgéseid és megosztja veled mosolyát.
Talán holnap váratlan fordulatot vesz az élet. Álmok, melyek mindig bennünk éltek. Álmok, melyek idegenek, abszurdak, őrültek.
Tudni, hogy a szörnyű büszkeség, szeretet, minden hamis lépés elhagy egy nyomot és megjelöl a szemekben.  Talán vannak, akik értik, honnan jöttél és hová mész.... ki tudja?!
A harcod a tiéd. S a boldogság az emberé.
Ez a legnagyobb ajándék, ami létezhet. Alkotni, tanulni, figyelni, érezni... azzá válni, ami vagy... önmagad.

Képtelen álmok

Kérdezd meg az embereket ott, ki vándor,

ha igaz, szeretem az életet,

s törött kétséggel hangom,

képtelen válaszolni nagy sietve.

Mondják, koromba írni lehetetlen,

jövőről anekdotát nem mesélnek a vének

csak a távolságok, emlékek morajlanak

és a Hold kíséri a siránkozásokat.

  Nem tudják, hogy a nyers hallgatás hozza el

a száraz hullámok habtalan habjait,

képek az elmémben...

sivatag, oázis, érintetlen vidék,

mely fel-felbukkan, de ködbe burkolódzik ismét.

Kiabálom némán a világba őrületem,

érzések, mint képtelen álmok

tenyésznek lelkemben,

érzések: valótlan és valós,

épségben tartják töredezett szívem...

Elhalasztották az önszeretetem.

Nagymama

Most már értem...

Nem akkor, ha kívánatos,

Nem akkor, mikor elmondtad nekem...

Most, amikor szükségem van rá,

Most, amikor átélem azt,

Most, amikor már nem tudok Neked hálásnak lenni,

Most, hogy már nincs köszönet, sem ölelés....

De te létezel.

A tenger minden hullámában jelen vagy,

Minden lépésnél a homokban,

Minden hajózásra alkalmas szélben,

Azokon az éjszakákon, amikor kinyitom az ablakot és friss levegővel telik meg a szobám...

Élvezed a nevetésem és a könnyeim vigasztalnak.

S te létezel.

Mert te vagy a legigazabb bennem és én vagyok belőled,

különleges módon, úton jártál, de akkor még nem tudtam...

Hogy a bölcsesség a tiéd...

Leckéket adtál az életből, melyeket játékokkal tettél hatékonyabbá.

Nem voltál tanár, mikor tanítottál.

Nem ítélkeztél, miközben figyelted a botlásaim.

Nem gyűlöltél, ha hibáztam...

mindig megbocsájtottál nekem.

S mindez egy igen egyszerű életfilozófia, mint a kislány

egy romlatlan nagylány nélkül,

egy romlatlan lélek csipetnyi hiúság nélkül...

Hiányzol... tenger szemeinek nője...

A szenvedéstől való szomorú pillantások nője,

Aki nem engedte meg az életnek, hogy legyőzze...

Hiányzol nagymama, több vagy, mint a lélegzet,

minden boldogságban, minden ajándékban,

minden mesében, minden alvásomban és valóságomban

JELEN VAGY!!!

Az igazságom...

Olyan érzések, amiket soha nem ismertem fel, de ma már merem.

Olyan dolgok, amiket gondoltam és kimondtam:

Pillanatok, amelyek korábban leküzdhetetlenek voltak és ma már jelentéktelenek.

Döntések...

Ha visszatekintek és eltűnődök, rájövök, hogy minden,

ami történt egy-egy része volt annak, ami ma vagyok.

Most már itt vagyok, mert úgy döntöttem...

Döntöttem azokban a helyzetekben, amikor tudtam létezni, de volt, mikor nem.

Azok, amik csak jöttek és jöttek és sodortak... egész egyszerűen nem létezhettem.

S ajándékoztam magamnak egy horgonyt a jelenben és most a mában,

mivel a mai lépteim a holnap emlékei és igen, a pillanat bölcs, a sikeres jövő.

A kétséges tegnap ajándéka a szabad választás.

 Döntések, helyzetek, személyek, tapasztalatok, érzésesek...

Végül az élet... események, pillanatok sokasága.

Lélegzik, érez, élvez, nevet,

de sír, szenved, más véleményen van

és minden összeadódik, minden számít, minden tanít...

Ne zárkózz be. Ez vagy te... Vagy, aki vagy.

Ma végre látok és végül találkozom,

érintkezem és nagyon sajnálom...

felszabadítom magam és engedem élni.

Mert ma egyetértek,

igazából romból a lelkiismeret, szembesítem magam a valósággal és

bevallom, hogy nem... nem vagyok tökéletes,

egyszerűen csak én vagyok és egyszerűen lenni óriási dolog.

Két pohár sör és feltárul egy élet leplezett hazugsága előttem

és a felfedezés, melyre bukkantam az enyém...

Mennyit hazudtál magadnak?

Hahaha... az Együtt-zengés kútja :-)