A harcod a tiéd

Gyakran kételkedünk, de valami furcsa belső hang mindig megmutatja a "helyes" irányt. A díjak és az elvek áldozatok annak érdekében, hogy a megfelelő pillanatban haladjunk előre a kezdetektől.
Néha kellemes meglepetést hoz, ha valaki követ téged, figyel téged és kinyújtja a karját feléd... még akkor is, ha szinte semmit sem tud rólad, de ki érti ezt?! Csak áll némán, lélegzik, ismeri a rezgéseid és megosztja veled mosolyát.
Talán holnap váratlan fordulatot vesz az élet. Álmok, melyek mindig bennünk éltek. Álmok, melyek idegenek, abszurdak, őrültek.
Tudni, hogy a szörnyű büszkeség, szeretet, minden hamis lépés elhagy egy nyomot és megjelöl a szemekben.  Talán vannak, akik értik, honnan jöttél és hová mész.... ki tudja?!
A harcod a tiéd. S a boldogság az emberé.
Ez a legnagyobb ajándék, ami létezhet. Alkotni, tanulni, figyelni, érezni... azzá válni, ami vagy... önmagad.

Képtelen álmok

Kérdezd meg az embereket ott, ki vándor,

ha igaz, szeretem az életet,

s törött kétséggel hangom,

képtelen válaszolni nagy sietve.

Mondják, koromba írni lehetetlen,

jövőről anekdotát nem mesélnek a vének

csak a távolságok, emlékek morajlanak

és a Hold kíséri a siránkozásokat.

  Nem tudják, hogy a nyers hallgatás hozza el

a száraz hullámok habtalan habjait,

képek az elmémben...

sivatag, oázis, érintetlen vidék,

mely fel-felbukkan, de ködbe burkolódzik ismét.

Kiabálom némán a világba őrületem,

érzések, mint képtelen álmok

tenyésznek lelkemben,

érzések: valótlan és valós,

épségben tartják töredezett szívem...

Elhalasztották az önszeretetem.