Hosszú levél – 6. rész

Kedves Barátom…, mielőtt újra megszólalnék – még egyszer köszönöm…
…mert minden sorod, minden gondolatod olyan élő és elevenen van velem, mintha együtt éreznél velem és az én…, de a Veled és sokakkal közös történésemben…

Hihetetlen sok a szinte szószerinti azonosság a Te megszólalásaid
és az én megfogalmazásaim között - ez minden bizonnyal Neked is feltűnik
majd, amikor kettőnket olvasol…, de a legtöbb rálátásod is megannyi „telitalálat”
számomra, amiktől csak ámuldoznék, ha ugyanakkor nem lenne előttem természetes
ez a Te velem szembeni érzékenységed (amely persze másokkal szemben is csodálatosan
működik Nálad; mégis úgy hiszem, irányomban mélyebb okokkal bír az
egymás iránti őszinteségünk és nyíltságunk folytán). Először arra gondoltam,
sorra veszem és kielemezgetem valamennyit, mert olvasásuk közben
lelkendezve mondogattam Neked sok-sok mindent…

Végül mégsem szedem szét mondatokra a leveledet, mert az egész úgy
ahogy van, csodálatos és felemelően igaz…!

Tegnapelőtt megszületett bennem az elhatározás, hogy ennek a Veled,
Veletek s önmagammal való beszélgetésnek
részévé teszem korábbi történetem dokumentumát. Előbb
többeknek megírt levelem ötlött fel előttem, majd Kicsi-Énem kapcsán
eléggé régi, napló-féleként íródott emlékem jutott eszembe, mint amit elsőként
fogok ide bemásolni. Mindezt – jogosan és nem véletlenül – megelőzte a Te már
helyet foglalt leveled, - viszont folytatásként, és azért, hogy tiszta képed legyen
Őróla, a Kicsi-Énnel megélt élményem írom át ide, még mielőtt a Te leveled
- valójában nem is egészen Őt érintő – soraira visszatérnék…