Képtelen álmok

Kérdezd meg az embereket ott, ki vándor,

ha igaz, szeretem az életet,

s törött kétséggel hangom,

képtelen válaszolni nagy sietve.

Mondják, koromba írni lehetetlen,

jövőről anekdotát nem mesélnek a vének

csak a távolságok, emlékek morajlanak

és a Hold kíséri a siránkozásokat.

  Nem tudják, hogy a nyers hallgatás hozza el

a száraz hullámok habtalan habjait,

képek az elmémben...

sivatag, oázis, érintetlen vidék,

mely fel-felbukkan, de ködbe burkolódzik ismét.

Kiabálom némán a világba őrületem,

érzések, mint képtelen álmok

tenyésznek lelkemben,

érzések: valótlan és valós,

épségben tartják töredezett szívem...

Elhalasztották az önszeretetem.