Talány

El- eltűnődsz, a rigmus mi lenne,

habkönnyű a sóhaj, hogy lehetne;

Hisz’ ha habkönnyű - nézd, milyen súlyos.

Mint keserűség édes aromás-méze,

boldogságnak gyászolása, gyötrelme,

mint rémület, mikor hősies.

Szavaknak hangtalan szívverése,

ólomlebeny pille-röppenése,

zefír, mely földről felröpít,

s a hegyek orma felett, időtlen

altat, álomba ringat éberen -

nektárral kínálva andalít.

És hűsítő, mikor felhevít.

Az ajka szúrós, balzsamos,

maszlagolásra hajlamos;

akkor hát - férfias,

oly tündöklő, légies,

vagy inkább nőies,

ha szelíd - harcias,

érces hangjával öblöget,

kölyök, rád nyelvet öltöget,

fedetlenre öltözet,

éjsötétben gyertyafény,

kiúttalan mégis- remény.

Kibogozhatatlan bogozható,

eljövendőnek múltat vigyázó,

mindörökké napfény-ár,

lélektől-lélekig hírnök;

levél, melyet ismét olvasol,

s hiába régi már, benned újra szól.