2017. június 8., csütörtök

Bujkál a világod

Hónapok óta életed saját börtönében vagy, saját bírád és saját végrehajtód. Alvásod homályos vak tükör az álmaid temetésén. 
Immár tudod, hogy eltévedtél gúnyolódó kétségek között, ami bezárt téged sötét, üres kriptába... Igen... Ez az ébredés pillanata... Tudod, hogy létezel, mint test és lélek, de a látható fizikai testedben lakozik egy láthatatlan szellem. Hónapok óta matat belső világodban, melyet balsejtelmes burokkal vett körbe és földbe gyökerezett az akaratod, mint a madárijesztő... És félelemmel járja be az életed a maga lassú tempójában. 
Próbálod tisztázni a gondolataidat, hiszen világossá vált, hogy most nem minden rózsás, a színek beszürkültek, a napok összemosódtak... Nem létezel csodálatos játékokban, ahol az útmutatáshoz étlapot is csatolnak. Ez a helyzet a mezítelen igazság, fuldoklás és szánalmas kétségbeesés. 
Ugyanakkor ez a pillanat az, amely felkészít a rehabilitációra, az újraképzésre, vagy a megújulásra. Hiszen tudnod kell, hogy elég erős vagy és elérheted a céljaid, legyen bármi is a módja. 
Ebben a pillanatban, csak akarsz... Saját felelősséged, hogy megszünteted-e az álmokat... A színek egymásba karolnak, s mint szivárvány-eső hull alá... Így mutatja az utat az ismeretlen felé. 

Többé ne engedd meg, hogy a fogaskerekek visszafelé forogjanak. 
Ne engedd bujkálni a világodat! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése