Időtlenség

Fáradtan evickél az idő,
szenderedő nap-virág sugarai
fel-felcsillanó pillanatok mámorában.

Elmém össze-vissza közlekedik,
mindössze az időtlenség lohol
tova, a zsúfolt ábrándokon.


Pilláim bágyadtan le-lezáródva
merengnek a vörhenyes horizonton,
borzongón érzelmeimbe gubózva.

Fanyalogva árnyékba húzódnak
a sok mindent megélő tárgyak,
s csillagos köntösbe bújik az égbolt...

Karjaidban hever remegő testem,
érintésedtől serken a vágy
izzó ölelésed után:

egyszerre zihál a szív,
egyszerre öröm a sóhaj -
szenvedélytől égő kalandokban.