Mozdulatlan

Heverek ágyamon - az unalom
mély árkokat vés orcámba,
melyektől eltorzul ábrázatom -
lelkemet sápadt fájdalom harapja.

Pózt változtatok finoman,
nehogy megerőltessem magam,
átadom lényem játékos dallamoknak,
hogy a hangjegyek elűzzék magányomat.

Gondolatok csapongnak elmémben,
mint Szaharában tomboló homokvihar
röpít szerteszét, szárnyait eregetve,
szemre szürke fátylat terít és megvakít.

Szenderedni nincs kedvem:
ramaty újra ébrednem,
mozdulatlan hever tetemem,
sorokat ró papírra kezem – éhezem…

Agyam tétlen -
elfelejtett enni-inni,
képtelen elaludni…

- Fulladozik gondolataiban… -