A harcod a tiéd

Gyakran kételkedünk, de valami furcsa belső hang mindig megmutatja a "helyes" irányt. A díjak és az elvek áldozatok annak érdekében, hogy a megfelelő pillanatban haladjunk előre a kezdetektől.
Néha kellemes meglepetést hoz, ha valaki követ téged, figyel téged és kinyújtja a karját feléd... még akkor is, ha szinte semmit sem tud rólad, de ki érti ezt?! Csak áll némán, lélegzik, ismeri a rezgéseid és megosztja veled mosolyát.
Talán holnap váratlan fordulatot vesz az élet. Álmok, melyek mindig bennünk éltek. Álmok, melyek idegenek, abszurdak, őrültek.
Tudni, hogy a szörnyű büszkeség, szeretet, minden hamis lépés elhagy egy nyomot és megjelöl a szemekben.  Talán vannak, akik értik, honnan jöttél és hová mész.... ki tudja?!
A harcod a tiéd. S a boldogság az emberé.
Ez a legnagyobb ajándék, ami létezhet. Alkotni, tanulni, figyelni, érezni... azzá válni, ami vagy... önmagad.

Kreáció

Erőtől puffadt omló tetemem,
sárból alkotott izmai,
mennyei esővízzel vegyítem
elmémbe sivár gondolataim.

Színtelen víztükör bazsalyog,
szemlél igéző tekintettel,
megélt jövőm susog
fülembe gyászos reményeket.

Szétárad ártatlan pillantásom,
bestiális kacagássá kreálják
azonosíthatatlan érzelmek...
újra és újra enyészet.

Gránittá keményült hatalmam
nyüstöli az indulatos szerelem,
iszonytól villódzik szakadatlan,
felidézve létrejöttömet.

Aprónyi porszemmé cseperedtem,
hullámverés bércein és sírjain
létrehozva jó és rossz teremtőket,
hogy megáldassék gyötrődésem...

Ám az önös emlékeim által létesített
védő szellem elpusztíthatatlan,
előtte valék, vagy lehetek,
hogy minduntalan leromboltassak.